A napilapok szerkesztőségeiben folyamatos munka folyik, s az idővel, a testet-lelket próbára tevő határidővel küszködő munkatársak nehezen vehetők rá akár csak arra is, hogy íróasztalaikon, fiókjaikban vagy szekrényeikben rendet teremtsenek. A folyamatos hajsza miatt azonban olyankor is, amikor ez netán megtörténik, az újságíróknak aligha van idejük arra, hogy a felgyűlt anyagokat, kéziratokat, fotókat szortírozzák, és az utánuk jövők vagy éppen az utókor számára gyűjteményekbe rendezzék. általában, minden a szemétkosárba kerül, válogatás nélkül.

Más a helyzet a fotoriporterek esetében. Őket ugyanaz az idővel folytatott állandó verseny tanította meg arra, hogy a fényképeik negatívumait tanácsos elraktározni, hiszen a szerkesztőségben menetrendszerűen előálló hisztérikus állapotok közepette nemegyszer szükségesnek mutatkozik régi felvételek gyors elővarázsolása. Ahhoz azonban, hogy valamit könnyen meg lehessen találni, bizonyos rendre, rendszerre van szükség. Ha ez létezik, azonnal könnyebb egy portrét, valamelyik középület néhány évvel korábbi fotóját, esetleg valamikor egymáshoz tartozónak látszó emberek csoportképét, bármit, elővarázsolni. így aztán a fotóriporterek többsége saját házi archívumot alakított ki, és a felvételeinek negatívumait abban tárolta.

Nem volt ez lényegében véve másképpen a kolozsvári napilapok esetében sem. Kéziratokat nem helyeztek el ugyan levéltárakban, azokat rendszerint megsemmisítették, csupán a gazdasági akták, iratok és bizonylatok legfontosabbjai maradtak meg jó esetben... és olykor a sajtófotók egy része is.

Persze, a második világháború vége előtt a napilapok fényképeket nemigen közöltek, ez inkább a 20. század második felében jött divatba, így nem meglepő, hogy a nagyobb fotófondok ebből az időszakból származnak.

Sajnos elvesztek vagy legalább is nem bukkantak még elő a nagy kolozsvári fotóműtermek és -műhelyek negatívumai, és félő, hogy most már nem is fognak.

éppen ezért számított hatalmas meglepetésnek, amikor 2010-ben, az egykori Igazság és Făclia napilapok fotólaboratóriumának felszámolásakor előkerültek az 1960-as évektől az 1990-es évekig terjedő esztendők sajtófotóinak negatívumai. A laboratórium kezdetben a magyar napilapé volt, aztán a két pártlap közösen használta azt, majd az 1980-as évek végétől átment a román lap birtokába. Csakhogy a laboratórium kiürítésekor a Făclia szerkesztősége a régi felvételekre már nem tartott igényt. A műveletet az azóta sajnos elhunyt román fotóriporter kolléga egyszerűen magyarázta: ‒ Kit érdekelnek már azok a kommunista korszakbeli felvételek?

A megsemmítésre szánt felvételek előbb e sorok írójának irodájába, majd amikor a Minerva-házban a sajtóarchívum elkészült, a dobozok külön szekrényekbe jutottak. így került öt évvel ezelőtt a Minerva Művelődési Egyesület kizárólagos tulajdonába az a szakképzett fotóriporterek által a 20. század második felében készített eredeti felvételek filmkockáit tartalmazó sajtófotó-archívum, amely a kommunista rendszer idején készült, és azt dokumentálja.

A több mint harmincezer 6x6 cm-es professzionális filmre fényképezett felvétel kisebb része a korabeli Igazság és Făclia napilapokban nyomtatásban is megjelent, de az archívumot képező felvételek többségét a közönség soha nem láthatta.

Az archívum feldolgozására azonban további éveknek kellett eltelniük.

Az elmúlt két évben, a Minerva Művelődési Egyesületnek, a szintén kolozsvári Tranzit Alapítvány Conset műhelyével történő összefogásával, továbbá a Romania One Alapítvány anyagi támogatásával, az archívum teljes filmállományát sikerült digitalizálni, és elkészült annak az internetes honlap is, amelyen ezeket a nagyközönség is hiánytalanul és szabadon megtekintheti. Sőt, ismereteire, tudására támaszkodva, az egyes felvételeken szereplő személyek és helyek azonosítását is segítheti.

A felvételeken ugyanis a jelenlegi kolozsváriaknak és Kolozs megyebelieknek a felmenőik bőven szerepelnek, különféle minőségekben: mezőgazdasági, ipari, kereskedelmi, oktatási dolgozókként vagy pedig egyszerű járókelőkként, akiket a fotóriporterek véletlenül kaptak lencsevégre. A gyűjteményben Szilágy, Beszterce-Naszód, Fehér és más erdélyi megyékből származó felvételek is vannak. Ugyanakkor az valóságos pantheonját képezi a kolozsvári magyar és román íróknak, képzőművészeknek, színészeknek, tudósoknak és szakembereknek, olyan személyiségeknek, akikkel a napi sajtó foglalkozott. Az archívum, nem utolsó sorban, a kommunista diktatúra kommunikációs stratégiáit is szemléletesen bemutatja.

Mindezeken túlmenően, a szóban forgó fotóanyag nagyszerűen dokumentálja Kolozsvár és Kolozs megye egykori ipari és mezőgazdasági intézményeit, üzemeit, munkatelepeit, amelyek közül egyesek a helyi ipartörténet részei voltak, s amelyeket ma már látni nem lehet, mert az elmúlt két és fél évtizedben lebontották őket, vagy az általános nemtörődömség közepette megsemmisültek.

 

Kik voltak a kolozsvári napilapok fotóriporterei?

Az egykori kolozsvári kommunista pártlapok fotóriporterei közül ma már csak Csomafáy Ferenc és Deák Ferenc él. Első Kolozsváron maradt, utóbbit az Amerikai Egyesült államokba, New Yorkba sodorta a sors, ahol Frank Deak néven vált ismert fotóssá. Készségesen álltak rendelkezésünkre, és legjobb tudásuk szerint igyekeztek kérdéseinkre válaszolni. Az Igazság újságírói közül továbbá Dózsa Sándornak a remek visszaemlékező képességére támaszkodhattunk akkor, amikor a lap szerkesztőségét kiszolgáló fotósok felől érdeklődtünk.

Kiderült, hogy az Igazságnak kezdetben Erdélyi Elemér fotózott, a Făcliának pedig David Ionel. Amikor Erdélyi nyugalomba vonult, 1960 táján, az Igazság fotóriportere Deák Ferenc lett. Ugyanabban az időszakban váltotta Davidot a Făcliánál Wagner Rudolf. Deák Ferenc 1965 táján távozott a magyar laptól. Őt az Igazságnál Csomafáy Ferenc követte, aki 1974-ig volt a napilap fotóriportere. Tőle a stafétabotot szintén Wagner Rudolf vette át, aki azt követően mindkét újságot ellátta fényképanyaggal. Wagnert, az 1980-as évek második felében, a két lap fotóriportereként, Nicolae Petcu váltotta, aki testvérével, Ioan Petcuval, az 1990-as években az Adevărul de Cluj (kezdetben Adevărul în libertate; a korábbi és későbbi Făclia) napilap fotóriporterei voltak. Ioan Petcu az 1990-as években a Szabadság napilap számára is fotózott, s felvételeit a lap, kérésére, Rigó János néven közölte.

Az 1989-et megelőző időszakban mind a román, mind pedig a magyar napilapnak szintén bedolgozott: Szabó Tamás, Ion Lespuc és Ioan Miclea-Mihale. Utóbbi, főállásban, a Dolgozó Nő című folyóirat fotóriportere volt. A kolozsvári állami Filharmónia koncertjeit, szólistáit és karmestereit Szabó Sándor, a filharmónia zenekarának tagja örökítette meg. Az Igazság által a koncertekről közölt képek jelentős részét ő készítette.

1989 után a Szabadság fotóriportere egy ideig Feleki Károly volt, s őt rövid ideig, 1993-ig, Rohonyi Demko Iván követte, aki 2006-ban tért vissza a szerkesztőségbe, és ma is a lapnál dolgozik. Szintén a Szabadság fotóriportere volt 1994 és 2006 között Gyurka Előd, aki Miclea-Mihale nyugdíjazása után került a Dolgoző Nő utódlapjához, a Családi Tükörhöz, hogy aztán annak felszámolását követően a Szabadságnál nyerjen alkalmazást, amíg nyugalomba nem vonult.

Sajnos, a Minervához került fotóanyag a fotósok nevét nem tartalmazza, és ‒ néhány kivételtől eltekintve ‒ a felvételek szerzőit ez idáig más módszerekkel sem sikerült azonosítani. Nyilván, ehhez elmélyültebb kutatásokra lesz majd szükség, amelyek nyomán, remélhetőleg, ez a hatalmas gyűjtemény tudományos feldolgozásra kerül. 

 

A Minerva sajtófotó gyűjtemény az 1965 és 1993 közötti kolozsvári Igazság és Făclia napilapok fotóriporterei által készített felvételeket tartalmaz. A közel 50 000 6x6-os fotónegatívokból álló archívum, az 1989-es fordulat után lett megmentve és az elmúlt rendszer különféle hagyatékait, a propagandában használt anyagokat és dokumentumokat rögzíti, melyek tudatosan vagy tudattalanul felejtésre vannak ítélve. Hasonló hagyatékok vagy elvesztek, vagy lappangnak. Mostanáig a gyűjteményt a Minerva Közművelődési Egyesület médiakutató központja őrizte és zömében láthatatlan volt, kis részük került csak publikálásra a két napilap hasábjain. 2014-től a kolozsvári Tranzit Házban, a Conset projekt keretein belül működő műhelyben, a fotónegatívok átvilágítása, pozitívba való fordítása láthatóvá tette ezt a hatalmas képhalmazt. Közel egy éven keresztül zajló digitalizálás után, egy nyilvánosan hozzáférhető, lapozható, kutatható, interneten elérhető archívum létrehozása a cél. A képek hivatalos megrendelésre készültek és a társadalom különböző területeire nyújtanak betekintést: iparosítás, munkásélet, mezőgazdaság, városi és vidéki élethelyzetek, különböző hivatalos események stb. A műhely egy potenciális kutatási infrastruktúra létrehozása érdekében igyekszik több irányból jövő intézményi és személyes / szakmai érdeklődést egybegyűjteni. Az érintett szakterületek között a következőket említenénk: ipartörténeti kutatás, munkásmozgalmi és szakszervezeti szociológia / antropológia, politikai gazdaságtörténet, fotográfia, képek előállítása és használata, művészetelmélet (pl. a művészeti reprezentáció és a társadalmi szerepvállalás szövevényes viszonya) stb.

 

tovább a conset.ro oldalra >>